Szia,

Iklódi Dóri vagyok.

A legfontosabb 3 dolog, amit tudnod kell rólam és a blogomról:

Sütök és főzök. Szenvedélyesen, változatosan, és egy kiegyensúlyozott vonalat követve. Olyan recepteket osztok meg Veled, amik egyszerűek, ízletesek, ráadásul még egészségesek is.

Imádok jókat enni és újdonságokat kipróbálni nem csak otthon, hanem éttermekben is. A gasztroélményeket megörökítem és megosztom Veled.

Amikor utazok, akkor igyekszem az adott hely minden egyes rezdülését felfogni, minden színét meglátni és minden ízét érezni. Hagyom hogy magával ragadjon, körül öleljen és szorosan tartson addig, amíg ott vagyok. Mert az utazás olyan, mint az élet. Tele van bizonytalansággal, félelemmel, ugyanakkor a holnap kecsegtetően izgalmas újdonságával. Egyszerre tud lenni izgalmasan felkavaró és a végtelen nyugalmat jelentő.
Csak is rajtad múlik, mit hozol ki belőle. Pont úgy, mint az életben.

Ezt fogja bemutatni a blog. Utazásokat, ízeket, élményeket.

Legfrissebb cikkek

Vörösáfonyás-mandulás sütemény cukor-és tejmentesen

Van egy olyan sejtésem, hogy nem csak én erősítem azok táborát, akik nem rajonganak a krémes, habos-babos süteményekért. Viszont egy egyszerű pite, vagy kevert tésztás desszert bármikor, bármilyen alkalomra jöhet. Most egy szupergyorsan elkészíthető mandulás sütinek...

Hogyan éljük túl a karácsonyt IR-esként?

Emlékszem, hogy az első karácsonyomnak kissé félve futottam neki IR-esként, hiszen tudtam, hogy mennyi hagyományos finomság kerül ilyenkor az asztalra, amelyek 90%-a egyáltalán nem illeszthető be az inzulinrezisztensek vagy cukorbetegek étrendjébe. Arról nem is...

Karácsonyi linzer cukormentesen

A karácsonyi ételekért nem csak az ízük miatt rajongunk szerintem, hanem a hozzájuk kapcsolódó emlékek, élmények miatt. Ezeket nem fogyasztjuk egy átlagos hétköznap, sőt, előfordul, hogy egy-egy személyhez kötődik a készítése. Nekem ilyen emlékcsalogató a...

Cukormentes, tejmentes, teljes kiőrlésű mákos bejgli

A tradícionális, finom falatokról akkor sem kell lemondanunk, ha épp diétázunk, vagy csak szeretnénk odafigyelni az egészséges étkezésre. Egy-két apró trükkel karácsonykor is elkészíthetjük a megszokott, hagyományos ételeket, így a bejglit is. Szerencsére ma már az...

Portum, a Corvin-negyed fine bistroja

A minap a Corvin-sétányra vezetett utam, ahol kellemes meglepetés ért. Ritkán járok arra, és őszintén szólva nem is a gasztronómia az elsődleges, ami beugrik a környékről. Viszont most egy olyan hely nyitotta meg kapuit a Corvin-negyedben, ami kellemes...

Teát inni szexi!

 Bár hatalmas kávérajongó vagyok, nálam a hideg idő beköszönte egyet jelent a teázással. Egyszerűen jól esik egy plédbe burkolózva, egy nagy csésze teát szorongatni és nézni a már sárguló leveleket az ablakból. Ezt a pár perces reggeli elcsendesedést/felkészülést a világért sem hagynám ki mostanában. 

(tovább…)

Étcsokis zabpelyhes keksz glutén-, cukor-, és tejmentesen

A bolti kekszeket hamar megunom, mert kevés olyan fajta van, ami mindenmentes és IR-esek is ehetik. Na meg az ősz beköszöntével több kedvem van a sütőt bekapcsolni és a konyhában tenni-venni. Egy régebbi zabpelyhes keksz receptemet vettem elő, ám most gluténmentesen készítettem el, sok csokival. Megsüthetjük csoki helyett fahéjjal vagy mogyoróval, dióval vagy akár mandulával. 

(tovább…)

Vegán gombakrémleves mindenmentesen

A gomba egy szuper értékes alapanyag, hiszen jócskán tartalmaz fehérjét, így gyakran húspótlóként is használják a vegetáriánusok és vegánok. De nem csak fehérjében bővelkedik, hanem zsírokat, szénhidrátokat, ásványi sókat, A-, B-, D-vitamint is tartalmaz. Én azért is szeretem, mert gyorsan elkészül, és könnyen főzhetünk belőle ragut, levest vagy akár fasírtot is. Most egy krémlevest készítettem vegyes erdei gombából percek alatt, aminek a tetejét pirított dióval szórtam meg. Isteni lett. 🙂 

(tovább…)

Hogyan süssünk egészségesebben?

Az életmódváltásnak talán az egyik legkritikusabb pontja a sütemények és az édességek. Miből lehet készíteni, mennyit lehet belőle enni, lehet-e csalónapot tartani és így tovább. Ha édesszájú vagy, akkor sem kell lemondani a desszertekről, csupán van néhány szempont, amiket érdemes észben tartani és alkalmazni a sütés során. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha ezeket betartjuk, akkor már nyugodtan nekiülhetünk egy tepsi sütinek, vagy desszerten kell élnünk reggel, délben és este is. 

Íme tehát pár tipp, amivel egészségesebbé tehetjük a süteményeinket! 

 Fotó: Szarka Dávid

(tovább…)

Láttad már a könyvem?

Amikor valaki megtudja, hogy cukorbetegségben vagy inzulinrezisztenciában szenved, az első gondolatok egyike, hogy mennyi lemondással jár majd az életmódváltás. Ebben a könyvben megmutatom,
hogy a cukor és egyéb finomított élelmiszerek elhagyása az étkezésből nem egyenlő az önsanyargatással!

Láttad már a könyvem?

Amikor valaki megtudja, hogy cukorbetegségben vagy inzulinrezisztenciában szenved, az első gondolatok egyike, hogy mennyi lemondással jár majd az életmódváltás. Ebben a könyvben megmutatom,
hogy a cukor és egyéb finomított élelmiszerek elhagyása az étkezésből nem egyenlő az önsanyargatással!

Please enter an Access Token on the Instagram Feed plugin Settings page.